|
Példaértékű CSR-gyakorlatnak minősítette az MPRSZ CSR Best Practice pályázat szakmai zsűrije többet között az SAP Hungary és a Tchibo Budapest vállalatvezetési filozófiáját és működési gyakorlatát. Tizenegy vállalat, tizennégy projekt kapott elismerést az idei pályázaton.

Idén megújult formában írta ki a Magyar PR Szövetség (MPRSZ) a CSR Best Practice pályázatot. Az immáron ötödik éve meghirdetett versenyen új kategóriákban indulhattak a cégek és projektjeik. A stratégiai, vállalatvezetés, mindennapi működés felelős mivoltját értékelte a zsűri, amikor példaértékű CSR gyakorlatként a "CSR Best Practice" díjat ítéli oda vállalatoknak. Ebben a kategóriában fontos szempont volt, hogy a vállalatvezetési szemlélet, a folyamatok, a gyakorlatok összhangban legyenek a fenntartható fejlődéssel, a társadalmi felelősségvállalási akciók érintettek bevonásával, stratégiához illeszkedve valósuljanak meg.

Az SAP Magyarország a globális irányelveket itthon is megvalósítja, ami többek között a Zöld IT területén mutatkozik meg a stratégiai és fejlesztések vonatkozásában. Ugyanakkor a helyi szerepvállalás a hazai szükségletek mentén határozzák meg, elsősorban önkéntes munkatársak aktivitásaival segítve az aktuális társadalmi problémákon.
A Tchibo Budapest Kft. ugyancsak a globális gyakorlatokat népszerűsíti itthon felelős és tudatos vásárlást ösztönző termékcímkék és információk révén, ugyanakkor a társadalmi felelősségvállalás terén figyelemmel van a magyar és helyi sajátosságokra is, ezért is indította útjának nemrégiben kialakított együttműködését a Kávészünet együttessel, ezzel is támogatva a "trendhagyó irodalomórákat" az iskolákban.
Ugyancsak CSR Best Practice elismerést kapott még a Budapest Bank, a Jabil Circuit Magyarország és a KPMG Hungária.

A Valóban Felelős Vállalat címet Dr. Tóth Gergely könyvében meghatározott elvek és értékek mentén példaértékű cégek nyerhetik el. Idén ezt a címet a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. nyerte el.
A harmadik kategóriában a mintaértékű CSR Projekt címért versenyeztek a pályázók. A Dreher Sörgyárak Zrt. Arany Ászok amatőr fociklub hároméves együttműködése mellett ugyancsak elnyerte a címet még a Budapest Bank (két projekttel), a Budapest Aiprot, az Arkon, a Coca-Cola HBC Magyarország, a Coop Hungary és a Jabil Circuit Magyarország.

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagjai Czakó Borbála, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) elnöke; Demcsák Mária, a Piac & Profit magazin főszerkesztője; Dr. Szeles Péter, az MPRSZ elnöke; Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára; valamint Igaz Zoltán, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért volt alelnöke voltak.
A nyertes pályázók az okleveleket a Magyar PR Szövetség közgyűlése utáni ünnepélyes fogadáson vették át december 13-án. A pályázatokat digitális rendszerben dogozza fel a MPRSZ, a 2010-ben átadot díjak esettanulmányai ide kattintva tekinthetőek meg. |