Csak három betű, mégis annyi mindent jelent(het)
A vállalatok társadalmi felelősségvállalása (angolul Corporate Social Responsibility, röviden és a továbbiakban CSR) bár több definícióval is rendelkezik, még sincs egyetértés jelentésére, tartalmára vonatkozóan. Nem kívánunk igazságot tenni az irányzatok, megközelítések és álláspontok között. Arra sem törekszünk, hogy honlapunkon minden koncepciót bemutassunk. Egyet azonban részletesen ismertetünk: a saját értelmezésünket.
A legfontosabb tényt már itt hangsúlyozzuk, miképp CSR értelmezésünk a fenntartható fejlődés koncepcióján alapul. Vagyis azon a jövőképen, hogy a jelenlegi gazdálkodást, életvitelt olyan módon kell szerveznünk, hogy a jövő generációinak is esélyük legyen azokra a dolgokra, élményekre, amelyekre nekünk jelenleg van. Ez számunkra az "élni és élni hagyni" elvet jelenti. Azt a művészetet egy vállalat esetében például, miszerint az érintettek elvárásait és véleményét figyelembe veszi és integrálja gazdasági döntései során. Ezzel a "nyer-nyer", vagyis "win-win" helyzetek keresését és választását ösztönözzük. Ez tartalmazza a fejlődés környezeti, szociális és gazdasági szempontjait is (együttesen: a társadalmi szempontok). A mennyiségi növekedés helyett a minőségi fejlődést állítjuk a középpontba.
Amennyiben Ön még nem találkozott ezzel a fogalommal, úgy javasoljuk, hogy elsőként a Kezdőknek menüpontot olvassa el. Az ott bemutatott információink reméljük kapaszkodót nyújtanak Önnek a téma kapcsán. Ha már rendelkezik ismeretekkel a CSR-ről, akkor tesztelheti a Kezdőknek menüpontnál, hogy megközelítéséhez illeszkedő tanácsadóra talált-e bennünk. Továbbá bővítheti ismereteit a Középhaladóknak és Haladóknak menüpontban szereplő információk illetve a CSR Q&A menüpont alatt olvasható kérdések és válaszok révén. Amennyiben kérdései megválaszolatlanul maradnak vagy további kérdései merülnek fel, vegye fel velünk a kapcsolatot.
|